2010. június 24., csütörtök

Hová lesz a boldogság?

Ezt a cikket találtam az interneten:
http://www.divany.hu/Csalad/anya-vagyok-es-megsem-boldog

Rengeteg kérdést feszeget, amelyek mindegyike külön bejegyzést érdemel. Korábbi bejegyzésemben pont a házasság intézményét vitattam. Mert valahogy úgy működnek az ilyenfajta dolgok, mintha a kitűzött cél (házasságkötés, gyerekvállalás) szó szerinti célvonal lenne, ahová minden erőfeszítésünket bevetve el akarunk jutni, át akarjuk szakítani a célszalagot. De utána, mintha egy szakadék tátongna vagy valami vákuum keletkezne. Utána mi van? Jó, összeházasodtunk (annak minden külsőségével együtt), de utána mi jön?
Már nem kell izgatottan várni a délutáni találkozást, hogy a legjobb formánkat hozzuk és egésznap azon agyalni, hogy melyik cipőt, ruhát, kiegészítőt vegyük fel. Fürkészni a másik tekintetét, olvasni a gondolataiban... Ez az izgalom elmúlik, mert ott van mindig. Munka után haza megy oda, ahova én is. Fáradtan, idegesen, unottan. Egy randit le lehet mondani, "Bocs, közbejött valami..." indokkal, ha éppen aktuálisan nincs kedvünk a másikhoz. De házasság után ez már nem megy. És amikor nincs azonos hullámhosszon a házaspár, mert az egyiknek aznap minden jól sikerült, a másiknak meg pont ellenkezőleg, akkor mindkettőjüknek el kell viselnie a másikat. Na ezek azok a helyzetek, amiket sem szakirodalom sem film tárgyal.
És ilyenkor nincsenek barátok, mert a házasságkötéshez vezető hajrában elvesztettük őket, mert nem maradt rájuk idő. Vagy aki akad az pont a finish-ben van és neki nincs ideje másokra, vagy éppen egy bukás után nyalogatja a sebeit és éppen önértékel.
És igen, sokszor érezheti aranykalitkában magát az ember. Hiába van meg mindene, mégsem érzi azt a kirobbanó örömöt. Lehet, hogy azért, mert a habitusunk olyan, ahogy azt a magyaroka rásütik, sírva vígad? Vagy azért, mert ezekre a helyzetekre nem készít fel senki?
Ahogyan a nők választanak partnert, úgy az a feladat is a nőkre hárul, hogy izgalmat vigyenek a kapcsolatba. Bármennyire is azt sugallják a romantikus filmek és regények, hogy a "Kiválasztott" tenyerén hordozza "Imádott nőjét" a valóságban ez nem így van. A nőknek kell (mint a családi tűzhely fenntartójának) úgy alakítani a szürke mindennapokat, hogy azok elviselhetővé váljanak, mert a pasikat irányítani kell.
És már bele is futottunk egy újabb témába: Miért mindig a nő...?

2010. június 16., szerda

Miért házasodunk?

Ismerettségi körömben egyre több házaspárral/családdal találkozom, akik nyíltan vagy burkoltan (erről majd később) érzékeltetik, hogy a későbbiekben már nem együtt kívánják folytatni az útjukat.
Ilyenkor először az jut eszembe (amikor bizonyítottan nincs 3. személy), hogy ezt mi válthatta ki? Ez a kérdés méginkább foglalkoztat, mikor már a szerelem gyümölcse(i) is ott van(nak).
A Világ kinyílásának köszönhetően (internet, kábel tv...) vannak felkapott témák. Ilyen az esküvő, a gyerekvállalás, a nő és férfi (együtt és külön)a lelki és marketing oldalukról egyaránt.
Az esküvő a többitől abban különbözik, hogy a lányokban genetikailag kódolva van a királylánykodás, amit csak az esküvőjükön tudnak kibontakoztatni. Másrészt a különböző esküvővel foglalkozó oldalak teletömik a házasulandók (főként nők, de azért kíváncsi lennék egy statisztikára, hogy melyik nem látogatja gyakrabban ezeket az oldalakat)fejét, hogy a TÖKÉLETES ESKÜVŐt hány hónappal előbb kell elkezdeni szervezni. És ebben a pillanatban elindul a lavina. A lagzihelyszínének és a házasságkötőterem kiválasztásától az ültetőkártyák színéig, aminek - ugye írnom sem kell - harmonizálnia kell a mennyasszonyi csokorral és a meghívó színével, és persze esküvőszervezőt is fogad egy mai pár, mert anélkül se jobbra, se balra nem tudnának menni... És csak repkednek a 100.000-rek ruhára, ennivalóra, limó bérlésre stb. Mire minden elkészül már a 2.000.000 Ft-ot nyaldossa a végösszeg, dehát kifizetik a szülők és/vagy a pár, mert ilyen csak egyszer van egy életben (gondolják).
De a nagy igyekezetben egymásról megfeletkeznek. Minek is házasodnak össze? A világra szóló felhajtás miatt? Vagy mert a barátnőim már mind... vagy mert még egy sem, majd ő...? Vagy mert kevés a pasi, ezt most meg kell fogni? És ezek csak az érzelmi okok, nem beszéltünk a "nyereségvágyból elkövetett" házasságkötésekről. Aztán a nagy lagzi után jönnek a szürke hétköznapok, amikről egyik esküvővel foglalkozó oldal sem tesz említést. És aztán néhány hónap esetleg év múlva ott találják egymás mellett magukat, mint két idegen és rájönnek, hogy nem tart holtodiglan, holtomiglan a házasság. A jobbik eset, ha még nincs gyerek csak közös lakáshitel.
Akkor minek volt az egész felhajtás, amiből csak a fényképek, videók és a hibernált csokor (mert már ilyen is van) maradt.
Egyre inkább azt veszem észre, hogy ez a felületesség mindenhol ott van, mert ezt nyomja a média. Miért nem lehet vállalni az érzelemeket? Miért kell mások elvárásainak megfelelni? Miért nem merünk benézni a színfalak mögé?


Blogspot Template by Isnaini Dot Com. Powered by Blogger and Supported by Home Interiors